Egy heti gyötrelmes albérlet keresgélés után megtaláltuk azt a helyet, ahol valahogy majd túlvészeljük ezt a telet...

Az albérlet keresés gyötrelmesen kínkeserves errefelé, mert nyilván a dúsgazdag, iskolázott fehérember, aki egyébként jól beszél angolul, nem akarja mással megosztani kis szárnyékát, viszont az alacsonyabb jövedelműek kategóriájába tartozó, kevésbé iskolázottak igen. Az ő hajlékaik nyilván nem oly pompázatosak, mint amiben az ember szívesen eléldegél, de velük ezt nem tudod megbeszélni, mert olyan angolt beszélnek (nem mintha a miénk tökéletes lenne) amit csak ők, vagy még ők se értenek (az angol-angol tolmácsolásokról bővebbet később, a Betti munkahelyével foglalkozó bejegyzésben tudhattok meg). Mindezt tetézi, hogy nem szeretnek SMS-t vagy e-mailt írogatni, inkább felhívnak... A leginkább kétségbeejtő sztori egy indiai albérlet-ügynökhöz kötődik, aki boldogan hívott fel (nyilván látta a hirdetésünket), hogy van olyan kiadó szobája, amilyenre mi vágyunk. Miután megkértem, hogy ne indiaiul hanem angolul társalogjunk, mert az előbbit annyira nem értem, akkor - szegény - közölte, hogy ő angolul beszélt. Én nem tudom, hogy melyikünknek volt ez kínosabb, de nem lett üzlet a dologból. Néhány ilyen telefon, meg négy kiábrándító lakásnézés után gyorsan felhívtuk azt ,amit legelsőnek néztünk meg, és kis alkudozás után másnap beköltöztünk. Ez messze a legszebb lakás mindközül, amit láttunk, csak az a baj vele, hogy a messze szószerint értendő. Innen Betti napi 45-65 percet buszozik az egyetemig, én pedig - ha mennem kell - 90-105 percet (plusz haza ugyanennyi),  ami elég sok egy 24 órás napból.

A lakáshelyzetre egyébként jellemző, hogy mindenki próbál a kis lakásából minnél több hasznot kihozni, de olyan izgalmas megoldásokkal, amik egy élelmes magyar vállalkozónak is becsületére vállnának. Például Andrew (egy kínai orvos-akupunktúrász) úgy döntött, hogy - ha már úgyis mindenféle embereknek adja ki a lakását, akik nyilván idegenek egymásnak, és úgysem élnek otthon társasági életet - plusz három szobát alakít ki a hajdani nappaliból és étkezőből. Ezen ötletét úgy sikerült megvalósítania, hogy 10 mm-es síküveggel leválasztotta a vonatkozó részeket, aminek eredményeként három új, egyenként 3,2-3,6-4,1 m2-es üvegkalitka született, melyeket egymástól is üvegfalak választottak el. Így elérte azt, hogy egyszerre lehetsz együtt a lakótársaiddal és külön is tőlük (ebbéli szándékod megvalósításában sárga függönyök segítenek), tehát nem kell külön nappali. És ő ezt komolyan gondolta!!!  Láttuk. És azt is komolyan goldolta, hogy egy ilyen ólért 8-900 S$-t kér (108000-121500) + rezsi, plusz egy havi kauciót!!! Na mindegy, végül is megúsztuk, bár élménynek asszem egy életre megmaradna.

Elöljáróban mindenképpen szükséges annyit elmesélnem a szingapúri lakásokról, hogy alapvetően két féléjük létezik (plusz a családi házak). A két féle lakás tulajdonképpen fizikai valójában egyféle: panel, az igazi különbség a pénz forrása, amiből épülnek. (Na persze azért küllemében is látszik az eltérés.) A pénz származhat állami avagy magán kasszákból; az állami finanszírozású lakásokat HDB-nek (Housing and Development Board, azaz 建屋发展局, vagy malájul Lembaga Pembangunan dan Perumahan illetve tamilul வீடமைப்பு வளர்ச்சிக் கழகம்; Szingapúri Panel Gyár), a magán tőkéből épültet pedig condominiumnak (öröklakás) hívják, persze mind a kettő öröklakás. Az állami olyan mint a magyar panel, csak szebb és magasabb, a magán pedig sokkal szebb és jobban felszerelt mind lakáson belüli, mind lakáson kívüli tekintetben. A condo-hoz mindig tartozik uszoda, kondi terem, közös helység, ahol rendezvényeket lehet szervezni, teniszpályák, grillező lehetőségek, játszótér a kölyköknek, és persze biztonsági szolgálat beléptetőrendszerrel éjjel-nappal. Ezenkívül igényesebb a lakások belsőépítészeti kivitelezése: mészkő, márvány, gránit, egyéb díszítőkő burkolat, szebb konyha, minden helyiségben (nappaliban, konyhában is) légkondi...stb. Ennek megfelelően az árak is hajszálnyit magasabbak. A lakás árak 300-900.000 S$ (40,5-121,5 M) között változnak a felszereltség, az elhelyezkedés, és a nagyság függvényében. Például egy "Budapesti krt-i" 3 szobás, nem légkondis HDB már 250.000 S$-től elérhető, míg egy "Gogol utcai" 6 szobás, klímás condo elérheti a 1.000.000 S$-t is. És hogy miból vesznek itt az emberek lakást maguknak? Nem tudom, de az útikönyv szerint "a lakosság 93,2% saját lakásban él, melyeknek 68%-a nagyobb mint 4 szobás". Valószínű hitelből oldják meg itt is.

Mi most egy 24 emeletes condo 6. emeletén lakunk, Toa Payoh-ban. Ez a Trelli Towers Condominium névre hallgat; van egy nagy medence, egy szép kert, kondi terem, két teniszpálya, és három grillező hely, plusz november vége óta egy feldíszített karácsonyfa is, aminek az alja tele van ajándékokkal. A lakás három szobás, ebből az egyik úgynevezett master room, azaz saját fürdőszobája is van káddal és zuhanyzóval. Van egy elég nagy nappali, étkező, konyha, másik két fürdő (az egyik inkább csak vész esetére), külön mosókonyha és két gardrób is. Légkondi minden helységben van. A lakáshoz közel a metró (MRT) és minden egyéb, kb. 5 perc gyaloglás. A lakótársak jófejek, igazán nemzetközi társaság: Adam (25), Cindy (21) és Jason (19). Adam, aki Cindy fiúja, hongkongi állampolgár, az anyja kínai, az apja egy arab ügyvéd, három éves kora óta Londonban élt, két éve jött vissza, Macaon dolgozott egy hotelben, most pedig itt egy *****-os hotel éttermének managere. Dohányzik és minden héten bever egy üveg legalább Jonny Walker Black Label szintű wisky-t, ami itt potom 15000 forinttól indul. Cindy maláj állampolgárságú kínai, elvált, van egy majdnem 3 éves kislánya, akit a nagyi nevel otthon, Malajziában; ugyanabban a hotelben dolgozik, ahol Adam, a VIP vendégekért felel. Szintén dohányzik. Jason, Cindy (unoka)öccse, de csecsemő korától Cindyanyukája neveli pedig élnek a szülei, főiskolai hallgató (design-számítógépes grafika szakon), kínai maláj ő is. Nem iszik, nem dohányzik, még kicsi hozzá, viszont kamaszszerelmeit éli; randi előtt mindig engem kérdez, hogy jól néz-e ki, és izgalmában rendszeresen itthon hagyja vagy a pénzét, vagy a kulcsát. Egy koreia kiscsajba szerelmes, akit Cindy utál meondván olyan sznob.  Igaz, hogy Cindy meg azért vesz három ruhát 120 dolláros egységáron, mert akkor egy  pár kesztyűt ingyen kap; hála Istennek ő nem sznob. (Én meg a múltkor négy szingapúros pólót vettem 10 -s$-ért a kínai piacon. És elfelejtettem alkudni, pedig lehetett volna!) Meg itt vagyunk még mi, semmi különös, magyar állampolgárságú magyar nemzetiségű, mindig is Magyarországon élő emberek. Nem is értették, hogy hogyhogy nem mentünk még máshová, de szerintem nem is fogják. Hát ez a csapatunk. Jól megvagyunk.

Nézegessetek egy-két képet is a lakásról, de akit részletesebben érdekel, az katt ide! (Leírás és fotók is vannak.)

Magam részéről inkább azt mutatnám meg, hogy milyen jól lehet itt a medencét használni a vasárnapi ebédek előtt...

Betti általában egy kicsit nyugottabban várja az ebédet... de néha azért ő is mutat egy-két figurát.

A condominium címe pedig, ahol lakunk (ha esetleg el akarjátok küldeni a karácsonyi ajándékokat vagy a húsvéti sonkát meg a hímestojást):

700 Lorong 1 Toa Payoh

# 06-03 Trellis Towers

SINGAPORE 319773

vissza a Kedvcsinálóhoz

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.