Karácsony. Beigli, töltött káposzta, halászlé, karácsonyfa, fenyőillat, havas táj, ajándékok... Itt, Szingapúrban, csak a legutóbbi elérhető, de az sem mindenhol. Nem igazán ünneplik a karácsonyt errefelé, tekintve, hogy keresztények (legalábbis ahhoz a mondakörhöz tartozók) csupán 1,5%-kal képviseltetjük magunkat a teljes populációból. Így aztán egy nagyon érdekes és furcsa kép jelenik meg előttem, ha a Szingapúri karácsonyra gondolok. Először is, mivel a fehér ember - annak ellenére, hogy elenyésző számban fordul elő - itt még mindig valamilyen mítosz övezte valami (gyarmatosítói maradék), így hatalmas személyi kultusza van. Például, ha egy társaságban értelmiségiek (sárgák, barnák, fehérek vegyesen) beszélgetnek, akkor ott a fehér szava a szent; mindegy mi a téma, és az is hogy mit mond, szent és sérthetetlen. Ugyanez van a karácsonnyal is - a fehér ember szent ünnepe. Az egész város karácsonyi díszletbe öltöztetve, a sétálóutcán valóságos fesztivál: betlehemes jászolok végig az utcán, a bevásárlóközpontok éjfélig nyitva, mindenhol 20-50-70%-os leértékelések és mindegyikben hatalmas műkarácsonyfák, és persze millió ember mindenfelé, lépni is alig lehet. Iszonyatos karácsonyi felhajtás van, de igazából csak a fehéreknek jelent valamit. A többiek inkább csak a "fesztivál hangulatot" érzik belőle. Annál is inkább, mert dec. 25-e ünnepnap, azaz a hivatalok és egyes munkahelyek zárva tartanak, azonban az üzletek, boltok normál nyitvatartás szerinti munkanapként élik meg az egészet. És persze másnap (dec. 26) hivatalos munkanap van. (A mi maláj állampolgárságú kínai lakótársaink nem tudták, hogy mit ünneplünk karácsonykor, illetve a hong kongi állampolgárságú arab-kínai lakótársunk, aki Londonban nőtt fel, erősen sejtette, hogy Jézus születésnapjáról van szó.) Viszont a külsőségekben igyekszenek megteremteni a maroknyi keresztény tábornak az ünnepi hangulatot, és közben a kínaiak és malájok is jól szórakoznak. A városközpontokon kívül jelét sem lehet látni a karácsonyi hangulatnak.

Apropó ünnepi hangulat, hát nekünk abszolút nem volt benne részünk csak egy pár óráig. Mondjuk a 30 fokos kánikulába a pálmafák között elég nehéz ráhangolódni, úgy hogy délután ötkor még a medencében bohóckodtunk. Normálisan ilyenkor már a karácsonyfa körül sertepertélünk. Betti nagyon aranyos volt, meglepetéssel készült: elhozta otthonról a szalma karácsonyi díszeinket, amikkel tavaly díszítettük a fánkat, és felaggatta egy madzagra amit az ágy fölé kifeszített, és párat az ablakrácsra is felakasztott. Vett sütiket, mandarint, gyertyát és  bort, szépen megterített az ünnepi vacsorához. Karácsonyi zenéket is szerzett, azokat hallgattuk. Mikor én hazaértem a vacsorával nagyon jó érzés volt, akkor asszem mind a kettőnket kicsit hatalmába kerített a Karácsony (meg talán a honvágy is). Az ünnepléshez chilei vörös és kaliforniai rosé bor dukált az idén (mindkettő szigorúan a legolcsóbb akciósan leértékelt plusz minden kedvezménnyel árleszállított, mert az alkohol nem csak a szórakozó helyeken mocsok drága); az ünnepi menü pedig: zöldcurry-s csirke rizzsel (nekem) és citromfűves chilis marha szintén rizzsel (Bettinek). Gondolom, otthon nem pont ez volt a karácsonyi lakoma menüsora.

Miután mindent megettünk, sőt én asszem sokkal többet is, mint amennyit normálisan bírok (de hát Karácsony van, a halálra-zabálom-magam-ünnepe), átadtuk egymásnak az ajándékokat. Először én Bettinek, aztán Ő nekem, aztán megint én, és megint Ő, és megint Ő. Kicsit elmagyarázom, hogyan is történt ez az egész, mert látom egy-két arcon az értetlenséget. Én adtam Bettinek egy naptárat a családja képeivel, szerintem nagyon jó lett. Szerinte is. Aztán Betti adott nekem egy National University of S'pore (Szingapúri Nemzeti Egyetem) egyetemi pólót, aminek nagyon örültem. Régóta nyaggattam már, hogy szerezzen nekem egyet. Aztán én akartam egy nagy meglepetést és a zsebemből előhűztam egy kis dobozt, amiben két nagyon szép fülbevaló volt. Nem lett nagy meglepetés, mert előtte egy kicsit már kikotyogtam, illetve egyes jelekből Betti megsejtette... Erre Ő a párna alól elővett egy lapos dobozt, amiben agy csodaszép kézzel festett evőpálcika szett lapult. Tényleg jó ajándék volt, de én az ilyen drága cuccal nem szeretek enni, főleg nem egyedül itthon. Ezt jeleztem is Bettinek, aki erre egy kisebb csomagot húzott elő a másik párna alól, amiben géppel festett olcsó evőpálcikák voltak, hogy tudjak enni itthon is. Aztán jót nevettünk azon, hogy milyen jól tudta előre, hogy mire hogyan fogok reagálni... Szóval nekem lett nagy meglepetés az egész. Aztán megittuk a borokat és elfújtuk a gyertyákat...

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket! 

vissza a Kedvcsinálóhoz

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.