Az Ünnepek fáradságát kipihenendő a kínai Újév alkalmából az indonéziai Batam festői szépségű szigetére látogattunk.

Szingapúrból menetrendszeri kompjáratok igénybevételével Batam négy kikötőjébe lehet áthajózni. A járatok közel fél óránként közlekednek az alábbi viszonylatokon. (Ez csak az egyik társaság honlapja, ezenkívül még három üzemeltet komphajókat.) Hosszabb várakozás és nyomorgás után végül is felszálltunk a hajóra, ami röpke 40 perces hánykolódás után megérkezett Batam Central kikötőjébe. A lepusztult kikötő és az azt ölelő pléhházak nyomorúságos látványát, hál’ Istennek elhalványította az olajos tengervízen, a szokásosnál is erősebben, visszacsillanó napfény. Lehangoló kezdet után bizakodásra adott okot a páratlan vendégszeretet, amivel a western-eket (értsd fehér ember) fogadják. Örömünk gyorsan köddé vált, mikor az útlevélvizsgálatra várakozók kígyózó sorából bennünket kedélyesen kiemelő feketezakós fiatalember nem a VIP váróba, hanem a mellette lévő vízumkiadó ablakhoz kísért.

A vízum-procedúra után taxiba szálltunk és a hotelhez hajtattunk. Újabb sokk. A hotel, aminek neve Puri Garden (ez utóbbi kertet jelent az angol nyelvben), a várakozásainkkal ellentétben nem a tengerparton volt, ahol mellesleg a térkép is jelölte, viszont a külváros egy frekventált pontján, egy félig üres bevásárlóközpont szomszédságában. Persze kertje nem volt. A szobánk viszont tényleg nagyon szép volt, svédasztalos reggelivel, kábel TV-vel, meg miegyébbel ellátva.

A szállodához tartozott még egy fürdő-komplexum is, ahogyan azt a honlapjukon ígérik. Persze az csak a közvetlen szemrevételezés során nyert megállapítást, hogy a „medence” (az idézőjel a mérete miatt kell, hiszen egy 4x2-es 1m mély gödör még nem medence), és a szaunák a második emeleten vannak. Ami felett ott van a harmadik emelet is. De hogy eleget tegyenek a hotel nevében szereplő Garden kitételnek, fatörzseket és azokon felfutó szőlő (esetleg borostyán) indákat imitáló műanyag termékekkel díszítették fel, az egyébként hasonló módon barlangnak „álcázott”, zárt, második emeleti élményfürdő-részleget.

A hotel adottságait maximálisan kihasználva próbáltuk meg eltölteni az előttünk álló hosszú hétvégét. Hamar rá kellett jönnünk, hogy más elfoglaltság után kell néznünk, mert a poshadt, párás belterű fürdő illetve a kínaiul feliratozott indonéz tévéműsorok egy-két óra után már nem nyújtanak kielégítést. Vacsorázni átmentünk a közeli bevásárlóközpontba. Félig üres, félig kész, félbehagyott pláza, de nagyon sok bámészkodó. Akik főleg azt bámulták, hogy mi a fészkes fenét keres itt, egy, szemmel láthatóan turista, fehér párocska. Hát igen, az egyetlenek voltunk, feltehetően az egész városban. Megvacsoráztunk és hazabaktattunk.

A környékből ítélve azt a következtetést vontuk le, hogy nem érdemes különösebben firtatni a város többi részének milyenségét sem. Időt, pénzt, és egy újabb csalódást spórolunk meg magunknak. (Későbbi taxis-tortúra során beigazolódott ez a feltevésünk.) Igazából nem tudnám megfogalmazni, hogy mi az, ami miatt csúnya, furcsa, kissé taszító ez a város (ugyanúgy, mint a maláj, és azóta kiderült, hogy a thai kisvárosok is). Piszkosak. De hát Budapest, Róma is piszkos. Sőt. Rendezetlenek. Azt hiszem ez a legjobb szó rájuk. Nincs járda, vagy ha van is nem egységes. Nincs egységes utcakép. Úttesttől egy méterre járda, attól egy méterre telekhatár, kerítés, öt méteres előkert, ballra rendezett épületek, maximálisan beépíthető terület a telek 35%-a. Ilyen szabályozás nincs. Mindenki oda, úgy, akkorát és olyat épít, amilyet nem szégyell. Ettől nincs egységes városkép; az embernek olyan érzése van, mint amikor kapkodva kell valamit csinálnia, és nem tudja mit hová rakott csak rohangál zaklatottan össze-vissza. Káosz. Főleg ami az elektromos hálózatot illeti. Agyrém. (Sajnos ezt sem fényképeztük le, mint megannyi mást sem. Nem volt kedvünk.)

Másnapra hasonló programot terveztünk, plusz egy kirándulást a közeli, szép helyekre. Újabb hiba. A kirándulást megszervezendő térképet vásároltunk a pláza könyvesboltjában. Miután megvettük a térképet Betti megpróbálta megérdeklődni, hogy hol van(nak) a közelben szép hely(ek). Válasz helyett az eladólány bután nézett rá, nem értette, hogy minek akarunk mi kimenni a városból a természetbe, sétálni, megnézni az erdőt, ilyesmi. De mint később kiderült, ha értette volna is mit akarunk mi csinálni a városon kívül, akkor sem tudott volna érdemi választ adni, hiszen még soha sem gondolt úgy az erdőre vagy a természetre, mint érdekesség. Odasereglett a többi két eladó is, látták, hogy itt valami igazán szokatlan történik, nem akartak kimaradni. Ötpercnyi pusmogás után kisütötték, hogy a várostól nyugat-délnyugati irányba elterülő tó biztos nagyon szép, hát mennyünk oda, ott még sétálni is lehet, talán. Megkérdeztük, hogy gyalog megközelíthető-e illetve mennyire van messze, mire tágra nyílt szemmel, megdöbbenve mondták, hogy „GYALOG?, de hát van taxi”, miért akarunk mi mindenáron gyalogolni. Megköszöntük a segítségüket. Fogtunk egy taxit, megállapodtunk a viteldíjban, miután a srác jó alaposan végignézte a térképet, felmérte a terepet. A tó kb. 3 km-re lehetett a hoteltől. Tizenöt percnyi városi autókázás után lehúzódtunk az út szélére, a sofőr telefonálni kezdett, majd elkérte a térképet, amit fejjel lefelé hosszasan böngészett. Ekkor már sejtettük, hogy izgalmas kirándulás lesz. Megérkeztünk a tóhoz, szóltunk álljon meg kiszállunk. „ITT?” hangzott a válasz. (Ő sem értette a helyzetet.) Végül csekélyke győzködés után belement, hogy kiszálljunk és azt is megértette, hogy nem kell megvárnia. Gyalogoltunk. Tényleg semmi értelme nem volt kiszállni a taxiból. Koszos, poros útszél és zajos, forgalmas út lett osztályrészünk. Na meg a tűző Nap. Már nem próbáltunk a természethez közelebb kerülni. Vannak helyek, ahol nem lehet, ahol a természet is olyan „piszkos”. Ez a tó is egy ilyen hely volt. Visszabaktattunk a városba egy másik úton, közben egy nagyon szép, bali stílusban épült hindu templomra bukkantunk a dombtetőn. Éppen renoválták és bővítették. Új kerítést építettek, hatalmas mindenféle-díszes kapukkal. Két bali "vendégmunkás" kőfaragó serénykedett két szedett-vedett pálmalevéllel fedett vasból készült bambuszállványon. Az egyik éppen a kapu főalakjának kezét faragta, a másik meg a háttérdíszítést. Egy kicsit körbesétáltunk. Érdekes kis templom volt. Séta közben azon töprengtem, hogy vajon miféle mészkő lehet ez a szürkés, teljesen egyveretű kőzet? Meg, hogy itt a trópusokon nem pusztul le sokkal gyorsabban, mint otthon? Aztán kis szánalmat éreztem a két melós iránt, szegények. Vajon mióta farigcsálják kézi erővel azt a kaput? Tényleg csak ketten vannak vagy van váltás? Hány éves projekt ez a felújítás kettejüknek? Mire visszaértünk kis sétánkból a kéz már készen volt, és mindketten az arcot (vagy pofát, hiszen elefántfejű a központi alak) faragták. No, gondoltam, ez igen érdekes. Elég jól haladnak egy ilyen kemény mészkőben! Közelebb léptem hát, hogy kicsit körbeszaglásszak kőzetügyben. Szakmai ártalom. Alaposabb szemrevételezés során fény derült a turpisságra. A mészkő tulajdonképpen 38-as Ytong falazó anyag volt, ezért haladt oly gyorsan a faragás. (És ezért tudott egy melós három tömböt elvinni egyszerre. De ez csak később jutott el az agyamig.)

Az építkezés mellett egy hatalmas étterem teljesen üresen, azaz vendég nélkül. A pincérek szundikáltak, lévén semmi dolguk nem akadt. Gondoltuk csinálunk nekik, úgyis szomjasak voltunk. Felkeltettem egyet. Megkérdeztem nyitva vannak-e. Mire iszonyatosan csodálkozva azt mondta, hogy "Igen, Miért?" Mondom vásárolnánk ezt-azt. "ITT?" (Mindenkit az érdekel, hogy hol.) Végül nagy nehezen megértették, hogy mi a templomot látogattuk, turisták vagyunk. Ekkor éppen jött egy taxi, megkérdeztük elvisz-e a városba. Kétszeres árat mondott, mint amennyiért odafele utaztunk, próbáltam alkudni, de nem akart engedni. Mondtam akkor nem kell, majd elvisz más. Erre telefonálni kezdett és hívott egy másik taxit, ami elvitt fél áron. Ő pedig üresen jött utánunk a városba. (Ha érti valaki a helyi "bizniszmenek" logikáját, írja meg kommentben, mert mi sehogyan sem jöttünk rá.) Visszatérve a hotelba megismételtük az előzőnapi délutáni programot, fürdő, döglés, vacsora, alvás - ja és masszázs. Talán ez az, ami vonzó tényező lehet: jó és olcsó.

Harmadnap már csak délelőtt maradtunk, délig ki kellett jelentkezni. A bőséges reggeli után (én igyekeztem annyit enni, hogy aznap már ne kelljen ilyesmire időt pocsékolni) fürdő,  check-out és irány „haza”.

A „határon” még egy érdekes élménnyel gazdagodtunk. A kikötői útlevélkontroll, motozás, átvilágítás, és szúrós tekintetek után ücsörögtünk az üres váróban (nem úgy mint Szingapúrban), 40 perc még indulásig. Betti kávét szeretett volna, nosza, felkerekedtem, de csak a „határ túloldalán” lehetett kávét szerezni. Gondoltam, megkérdezem a határőröket hogy visszamehetek-e kávéért, felszerelkeztem: útlevél, hajójegy, iratok. De sehol senki. Toporogtam egy pár percig a "határon", nézelődtem, ficánkoltam, gondoltam majd csak gyanús leszek és odajön valaki. De semmi mozgás. Végül egy arra járó takarító mondta, hogy menjek csak menjek, vegyek kávét meg sütit is. Így hát beszöktem Indonéziába, vásároltam, majd visszaszöktem a senki földjére, a kutya se kérdezte, hogy mit rohangálok a határon keresztül-kasul, se átvilágítás, se motozás se semmi. Vége a fene nagy szigornak. A határőrök a klimatizált irodában szundítottak, a kiadós ebéd után.

Hazaérve a rendes méretű házi medencénkben illetve annak partján kipihentük az utazás viszontagságait. Végre igazán kényelmesen. Összességében azt mondanám, inkább édes-bús, mint szép kirándulás volt.

És a végére ráadásként tésztaparádé indonéz módra. (Az olaszok meg leszegett fővel elballaghatnak a sunyiba a háromszínű canolli-jukkal együtt.) Nekem a lila, pitypangos-csikóhalas, meg a mazsolás-ánizsos rizstészta a kedvencem. Mindkettő mákkal és céklával.

És egy találós kérdés, aminek helyes megfejtését leghamarabb kommentben megíró olvasó egy rendkívül értékes kínai újévi díszpárna-huzatot nyer. (Az ajándék megtekinthető bármely 3000 főt meghaladó település kínai üzletében.) Miért tilos bevinni a liftbe (és egyéb zárt helyiségbe) az ikonon látható trópusi gyümölcsöt (durián)?

vissza a Kedvcsinálóhoz

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.