Csodálatos szombat este van, 27 fok, enyhe szellő fújdogál, pezsgő nagyvárosi hangulat egy késő nyári estén... ideális sörözéshez, beszélgetéshez.

 

 

Nosza felkerekedtünk mi is. Na nem azért, hogy kihasználjuk az utolsó meleg nyári esték egyikét, hiszen ezekből van itt bőven, nekem már túl sok is. (Jut eszembe jó sokan kommenteztetek a itt a blogban - külön köszönet érte - és szinte mindenki irígykedik, hogy milyen jó meleg van itt, meg hogy egy medence neki is kéne, és ilyenek. Hát akkor most én is panaszkodom egy kicsit: túl meleg van. Én is irígykedem rátok, én is akarok hógolyózni, forraltborozni, megborzongva párát törölni a szemüvegről amikor hazaérek, jégvirágot csodálni az ablakon... Ezek a dolgok kezdenek hiányozni. De lagalább van egy jó nagy mélyhűtőnk, amiben -30 fok az átlag, néha bedugom a fejem és jó nagyokat szippantok az orromon keresztül. Ilyenkor jól belefagy a takony, pont úgy mintha reggel hétkor várnám a buszt egy téli hajnalon.) Visszakanyarodva a szombat esti sörkerti hangulathoz; tizen voltunk (balról jobbra: Ruoqian, a barátnője,  egy feleség, és a férje Peifeng, Adiana,  Chi, a lakótársa, mi ketten és Chee Wee) és úgy határoztunk, hogy a "The Tapas Tree" elnevezésű spanyol étterembe költjük el együtt a vacsoránkat.

 

 

 

A választás főleg a spanyol nevezetesség, a sangria miatt esett erre az étteremre. A sangria egyesek szerint valamilyen gyümölcs erjesztett leve lenne, de a Wikipedia azt írja, hogy bor alapú üdítőital. Itt, mint ahogy otthon, Magyarországon is, és a világ egyéb tájain  is, kannás vörösbor meg olcsó (teszkós) narancslé plusz gyümölcsdarabok  és ku.va sok jég keveréke. Ettől eltekintve nagyon finom volt, és jól is esett, sőt még új dolgot is tanultam. Fehér sangria! Végül is igazuk van, ha vörösborból lehet, akkor fehérből is. A vicc csak az a nagy rácsodálkozásban, hogy a fehér jobb mint a piros. Próbáljátok ki! Esetleg rose-t is lehet csinálni, az sem lehet rossz. A recept: egy rész bor, egy rész narancs juice (legjobb a frissen facsart, így karácsony táján úgyis van szarásig mindenkinek), esetleg cukor, narancs-citrom-alma darabkák és jég, ha nincs elég hideg otthon.

Mivel eredetileg vacsorázni majd utána sörözni indultunk, így a sangria mellé mindenféle spanyol finomságot is rendeltünk, ami az itteni kínai-maláj-muszlim kis csapatnak igazi exotikum volt. Minket annyira nem villanyozott fel például a majonézes krumplisaláta vagy a csőben sült brokkolikrémes csirkemell, de még az oxtail stew, azaz ököruszály leves sem. Igaz ez utóbbi nem igazi leves, hanem amolyan hosszú lére eresztett marhapöri, szigorúan a farki gerinccsigolyákból, sok zölgséggel, pirospaprika nélkül. Se leves, se pörkölt, de finom. Mégis a legnagyobb sikert a vacsoránál az előétel aratta: sajttál fekete és zöld olajbogyóval. Igazi csemege! A többiek úgy nyelték, mint egy nagyon-nagyon éhes kacsa a nagyon-nagyon finom nokedlit. Nekik a "híres spanyol sajtok" (ahogy ők mondták) és az olajbogyó volt a legfenségesebb-feneségnek kijáró királyi lakoma legjava. Jó fej voltam, nem ábrándítottam ki őket, hogy a brie sajt és általában a híres sajtok francia és holland termékek, hiszen a spanyol mezeta "kövérfüvű" legelőin leginkább saját bőrében sült beef steak-et lehetne látni, mintsem mohón legelő, tejtől duzzadó tőgyű tehenkéket. Bár lehet, hogy ők a bikák miatt gondolták, hogy spanyol a sajt. Bikatejből... még jó, hogy nem ettem túl sokat abból a sajtból!

Egyébként az itteni vacsorákban az a jó, az európaiakkal szemben, hogy sokkal inkább közösségi alkalmak és erősen közösségformálóak is. Míg európában - legalább is amerre én megfordultam már - általában egy fogás egy ember teljes kalóriamennyiségét öleli fel és komplett, azaz hús (vagy vegetáriánusok esetén (bika)sajt, zöldség) plusz köret esetleg plusz saláta kivitelezésű, addig itt (ezalatt a Távol-keletet értem) nem ez a szokás. Az étlapon külön szerepelnek a húsok, a halak, az "egyéb tengeri lehetőségek" és a zöldségek, plusz a köret - ami sehol sincs az étlapon, de mindenhol van - a rizs. Egy adag itt tehát csak egy adag husi, vagy "vedzsi" (vegetable, azaz a zöldség "beceneve"; mint a magyar ajándék-aji, depressziós-depi, gonosz-goni... mostanság igen elterjedt formák), így egy rendeléssel nem lakik jól az ember, hanem mindenki kettőt-hármat rendel. A közösségformáló szerep pedig abban áll, hogy az étkeket kis tányérokon az asztal közepére szervírozzák, és mindenki a saját kistányérjára abból szed ami a legszimpibb (csak hogy stílusos legyek). Mindenki rendel valamit ami neki tetszik aztán mikor kihozzák a kajákat mindenki mást eszik mint amit rendelt. Ennek köszönhetően fordult elő az a rémtett, már-már merénylet ellenem, hogy az általam rendelt mézes garnélarák (honey prawn) elfogyott mire én választhattam volna belőle. Bár az is igaz, hogy három fogást viszont én végeztem ki, amiből meg más(ok)nak nem jutott. De azért a mézes rákocskákat sajnálom. Lehet, hogy taktikáznom kellett volna és rendelni valami olyat, ami nem különleges a többieknek és akkor jut nekem is belőle? Vagy csak egyszerűen közelebb ülni a pincér útvonalához? Legközelebb helyezkedni fogok.

Miután mindenki rendelt valamiket és a többiek meg valami másokat, és mindenki a másik valamijét ette meg, amiről már senki nem tudja, hogy ki rendelte, így a logikus és legegyszerűbb és közösségformáló is egyben, hogy mindenki ugyanannyit fizet. Nyilván egyből végigfut az ember agyán, hogy hohó, itt egy lehetőség drágát enni és keveset fizetni. De ebben az egyben Európa (Magyarország) és a Távol-kelet édestestvérek. Mindenki jó drága kaját rendelt, amit egyébként, ha egyedül jön, nem tesz meg, így a számla végösszege jócskán meghaladta a várakozásainkat. De hát így formálódik a közösség! (Vagy lesz sok magányos ember.) A cehh végülis 507,50 S$-ra rúgott, ami 70.000 HUF-tal ekvivalens. Ezt ha elosztjuk tízzel, akkor megkapjuk, hogy ~50 S$, azaz 7.000 forint/fő a vacsora ára. Egyébként ez egy belvárosi helyen, alkohollal teljesen átlagos ár. A sokkból ocsúdva mindenki nézni kezdte az étlapot és a számlát, hogy mi a f.sz került ennyibe? Aztán kiderült, hogy a f.sz, ami ilyen iszonyatosan drága volt a sangria. Nem fogjátok elhinni, de egy littyó ebből a csodából itt 50 dollárba azaz 7.000 forintba kerül!! És mi aznap este 4 literrel ittunk meg! 28.000 forint, fejenként másfil pohár sangria-ért. Tiszta szopás! Még jó, hogy nem egy drága étterembe mentünk! De azért van előnye is a dolognak: én megalapítottam ez Első Magyar-szingapúri Sangria Importáló korlátolt felelősségű társaságot, és kizárólagos jogom van a sangria importálására. Nyitok egy "bemutatótermet" és elrakom a teljes hasznot!

Kifizettük a számlát, de nem adtunk többet, mint ami jár (ellentétben Horváth Charlie-val), mert Szingapúrban nem szokás jattot adni, a kormány kifejezetten ellenzi. Hála Istennek! Annál is inkább, mert a mi kettőnk része 101,40 dollár volt, nálunk pedig kereken 100 volt. Gondoltuk ez elég lesz a vacsira meg egy-két pofa sörre. Hát pont nem lett elég még a vacsorára sem, a sörről nem is beszélve. Ezután az utcán beszéltük meg, hogy melyik kocsmába menjünk sörözni. Tízből öten ilyen válaszokat adtak a "Melyik pub-ba menjünk?" kérdésre: "Én teljesen berúgtam a sangriától, nem hiszem hogy még egy sör..."  (neki pont nem jutott csak egy pohár sangria) vagy "Jajj, már fél tizenegy? Holnap korán kell kelnem..." (egyébként 'holnap' vasárnap volt), meg hogy "Nem akarjuk lekésni az utolsó járatot hazafelé, úgyhogy mi már nem tartunk veletek sörözni." (az utolsó metró, ami őket hazavitte másfél óra múlva indultés a megálló 4 percnyi gyaloglásra volt). Mindenkit rosszul érintett a "sangria-incidens", úgy tűnik. Azért a 'kemény mag' még beugrott valahova egy-két sörre...

A csapat maradéka, miután feltöltöttük készpénz készleteinket, elindult megkeresni azt a kocsmát, ahol a legjobb sört és a legjobb hangulatot mérik a legszolidabb árakon. Rövid keresgélés után mindenki számára világossá vált, hogy ez a mesebeli hely nem létezik. A keresgélés ideje alatt voltunk olyan ír pub-ban, ahol skót-szoknyás kínai fiúk szolgáltak fel, miközben a vendégeket country zenével szórakoztatta a zenekar. Azt hiszem, ez nem semmi teljesítmény, még a Távol-keleten sem! Sajnos itt nem engedtek fényképezni, asszem sejtették, ha ezek a képek napvilágra kerülnek, akkor abból világra szóló égés lesz; de az egyik utcán ácsorgó pincért sikerült lencsevégre kapnom.

 

 

  

 

Minek utána nem találtunk olyan helyet, ahol olcsón jót ihattunk volna, hát beültünk egy drága, de cserébe nem finom sört kínáló helyre. Ez a Brewerkz, ami étterem és mikrosörfőzde egyben. Nem túl jó söröket főznek, de legalább különlegesek. Sajnos az étlapot elfelejtettem lefényképezni illetve nem gondoltam, hogy kellhet még, így hát megpróbálom elmesélni, mit láthatnátok a képen. Az itallapot, ami attól különleges, hogy minden fajta sörről van egy kép és a 13 féle mellett egy táblázat az árakkal. A sörök kategóriákba vannak sorolva, minden kategóriához tartozik egy táblázat az y-tengelyen a méret (pohár-0,33l, korsó-0,66l, krigli-1l és kancsó-4l), míg az x-tengelyen az idő (2-3, 3-5, 5-8, 8-zárásig) van feltüntetve! Az árak pedig nyilván, a metszéspontokban. Például a legolcsóbb választás 2-3 között egy pohár a legolcsóbb kategóriából. Ez 2,30 S$, azaz 310 forint körül van. Nem is olyan vészes. Mondjuk egy krigli közepes minőségű barnasör este 7-kor 35,80 S$, azaz 4830 forint. (Csak összehasonlításként: 1200 forintért Budapesten bármely pub-ban iszol két korsó import cseh barnasört.) A legjobb kategóriás, vörös ale sörből egy 4 literes kancsóval (amin jelentős üzletpolitikai kedvezmény van) nem is hoznak csak pohárral és korsóval, mely utóbbit este 10-kor már 36,90-ért megkapsz. Így literje csak 55,90 S$, azaz CSAK  7550 forint! Én hülye barom meg az olcsó szart ittam, pedig ez mennyire megéri!!! Kifejezetten olcsó a sör Szingapúrban, megérné Kőbányait importálni ide 75 forintos nagykeráron, itt meg este 8 után 3000-ért adnám darabját! Ja és amit aznap este ittam 2300-ért 6,6 decit, ráadásul keserű volt mint az epe. Még az arc izmom is belerándult.

 

 

Tudom, megint úgy tűnik nekem semmi sem elég jó, de ez nem igaz. Egyszerűen csak nehéz napirendre térni az ilyen árak felett. Mindent összevetve nagyon jól szórakoztunk aznap este. Betti kollégái közül van egy pár nagyon jó fej és vicces ember; és mindegyikük nagyon kedves. Szóval mindenképpen megérte elmenni velük mulatni, de legközelebb előtte felkészítjük magunkat az árakra (vagy még otthon berúgok a Magyarországról hozott házipálinkából és akkor csak a vacsorát kell fizetni; meg a bírságot, ami 1000 S$/nyilvános részegeskedés).

 

 

És hogy valami újat is megtudjatok Szingapúrról, hát mesélek egy kicsit a Clarke Quay-ről, a szingapúri "szorakoztató"- vagy mulató-negyedről. Ez a városrész tulajdonképpen a szingapúri Kárász (Váci) utca, a "sznobközpont". És ez nem az én véleményem, hanem a többi, részben helyi, emberé, akik persze, ha mulatni mennek, akkor a Clarke Quay-re mennek. Részben azért, mert bennük is van egy kis "kivagyiság", de inkább azért, mert igazából nincs más lehetőség. Itt van a legtöbb pub, és ezek vannak nyitva 12 után is. A Chinatown-ban van még egy pár szórakozóhely, amik inkább diszkók, illetve a Geylang-ban, ami közismerten a piroslámpás negyed, kurvákkal, stricikkel, erőszakkal, meg minden finomsággal ami ahhoz az iparhoz tartozik. Ez sem személyes tapasztalat, hanem az állam által terjesztett propagandaanyagok tanúsága, ami néha túlzó, de ez esetben igaz lehet, hiszen amikor elkezdtünk lakást keresni mindenki óvva intett bennünket ettől a negyedtől, ami (ezek szerint nem véletlenül) a legolcsóbb környékek egyike annak ellenére, hogy a belváros szélén van. Szóval vissza a Clarke Quay-hez, ahol a 'tradicionális' stílusú, gyarmati időkből megmaradt épületek, melyek impozánsabbikai hotelként üzemelnek (Raffles Hotel és Fullerton Hotel), és a modern üvegpaloták könnyed eleganciával olvadnak össze. Nagyon jó esztétikai érzékkel megáldott építészek terveinek köszönhetően sikerült megőrizni a múlt hangulatát úgy, hogy közben a modern irányzatok és a csupasz funkcionalitás is teret kapott. Kellemes séták helyszíne lehet akár esténként (bár ilyenkor a tömeg miatt nem olyan könnyű romantikusan andalogni), akár délutánonként, miközben ha szerencsénk van megláthatjuk Cher-t vagy Andrea Bocelli-t az egyik hotel előtt a limuzinba beszállni.

 

 

Még csak annyit az impozáns hotelekhez, hogy miközben kerestem a webcímet a hotelek linkjéhez én is megnéztem, hogy milyenek is ezek. Egészen biztos vagyok benne, hogy átmenetileg pár évet le tudnék húzni az egyikben. Közben eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha a születésnapomra azt kérném Bettitől, hogy töltsünk el egy estét a Raffles-ben, pezsgő, kényeztetés, miegymás... szép ajándék lenne. Aztán gondoltam megnézem azt is , ha már úgyis álmodozom, hogy mennyibe fájna ez nekünk. Április harmadikára van hely mindkettőben szinte minden típusú szobában. Gondoltam, ha már lúd... hát megnéztem a Raffles legluxusabb luxus lakosztályt. Harmadikán éppen szabad és éppen potom 3.000 S$, azaz alig valamivel több mint 400.000 forint az ára. Egyetlen estére. (A Fullerton egyébként olcsóbb, csak 1980 S$/éj a legnagyobb lakosztály ára. Ez a középkategóriás milliomosok szállodája. Nem akarok sznobnak tűnni, de vajon milyen kis ólat adnak ennyiért? Egyáltalán légkondis?) Aztán megnéztem ugyanazt a lakosztláyt mára, holnapra, holnaputánra,... és képzeljétek csak el, végig szabad április 3-ig. Kicsit úgy tűnik mintha annyira sokan nem keresnék a pénzköltésnek ezt az elegánsan gyors módját, vagy csak a recesszió ide is begyűrűzött volna? Már nem szívesen költenek erre a milliomosok sem...na majd mi. Kicsit lealkudok belőle, viszünk magunkkal egy pár szendvicset meg egy üveg kocsisbort... jó kis este lesz. Apropó milliomosok! Őket is kerülgeti a recesszió szele. Éppen hallottam a hírekben, hogy Abrahamovich-nak, a Chelsea (az angol premier league egyik legerednényesebb és leggazdagabb focicsapata) tulajdonosának meg kell válnia az egyik játékszerétől: vagy a kedvenc 125 méter hosszú yacht-jától, amin két helikopter-leszálló hely is van, meg golyóálló üvegek és rakétaelhárító ágyúk, vagy magától a csapattól (szakértők szerint 1000 millió euró-t, azaz 250 milliárd forintot ér), hiszen nem tudja tovább finanszírozni. Már csak az a kérdés, hogy ki a pic.ának van pénze ezeket megvenni?

 

 

vissza a Kedvcsinálóhoz

A bejegyzés trackback címe:

https://szingapur.blog.hu/api/trackback/id/tr11848090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása