Megint elköltöztünk. Öt hónap után. Sok szempontból sokkal jobb helyünk van itt, de egy valami rosszabb.

A lakás hasonló nagyságú, mint a másik helyen volt: kb. 120 m2. Három szoba, három fürdő, tároló, nappali és étkező, és konyha. Plusz két folyosó, ami mindezeket átjárhatóvá teszi. Közelebb van az egyetemekhez, Bettinek már csak kevesebb, mint tíz perc buszozás (az egy óra tíz perc helyett), nekem pedig kb. 50 perc. Mindenkinek sokkal kényelmesebb így. Amikor beköltöztünk teljesen üres volt az egész. Illetve ez így nem igaz; függönyök és csillárok-lámpák voltak. Minden mást magunknak kellett megvenni: ágyat, hűtőt, mosógépet, étkezőasztalt, kanapét… de legalább a saját tetszésünknek megfelelőt vehettünk mindenből.

Nagyobb a szobánk és van saját fürdőszobánk is. A szobák padlója nem laminált műizé, hanem rendesen lakkozott, kemény trópusi fa. Az ablakok pedig kiugranak a fal síkjából, így egy 60 centis párkány is van. Könyveknek, cuccoknak, rendetlenségnek (mi leginkább erre a célra használjuk). A berendezése még nem teljes. Mivel itt sem olcsó egy franciaágy, betéttel, ezért egyelőre mást (éjjeliszekrény, olvasólámpa, ilyesmik) még nem is vettünk. Hála Istennek beépített szekrény van, így ilyesmikre nem kell költeni.

A fürdőt saját gyűjtésű korallok, csigák, és kagylók díszítik, Thaiföldről és Malajziából. Plusz van három gyönyörű orchideánk is: egy fehér, egy lila, és egy rózsaszín.

Az étkező garnitúra és a kanapék is saját szerzemények, persze a lakótársunkkal közösen. Hiszen a közös helységeket mindenki óhajának megfelelően rendeztük be. Először azt hittük ez lesz a legnehezebb, mert mindenki mást akart, színben, méretben, árban... De viszonylag könnyen ment. Miután végigjártunk egy pár áruházat hármasban és mindenkinek más tetszett, elvittem Alex-et egy bútorboltba, ahová egyszer véletlenül vetődtünk Bettivel, miközben gitárt akartunk venni. A teraszon a virágok sem csak dísznek vannak, hanem haszonnövények: mandarin, lime, és jázmin. Plusz egy kis fikusz, mert a banánfa nem fért volna el.

A konyhabútor természetesen megvolt és minden egyéb, ami bele van építve. A többi a saját ízlést dícséri, ami itt egyetlen szempontot, az olcsóságot elégít ki.

Az egyik legjobb dolog, ami nekünk nagy újdonság volt, az a bejárati ajtón a zár. Elektromos és mágneszáras. Nem kell többé kulcs, van PIN-kódja és egy kicsike mágneses izé (tulajdonképpen kulcs), ami nyitja. Hangos dallamokkal jelzi, ha nyitják zárják, vagy illetéktelenül próbálják az előzőek bármelyikét. És mindezt kéken, illetve pirosan villogva tudtunkra is adja. Egyetlen hátránya, hogy elemmel működik, ami ugyebár akár le is merülhet. Ha éppen van otthon valaki, akkor nem annyira gáz, de ha senki… Sajnos nem lehet pontosan tudni, mennyit bír egy szett (nyolc darab) ceruzaelemmel. A gyártó szerint „a zár üzemideje a ki-bezárások gyakoriságától valamint az alkalmazott elemek minőségétől függ, ami pár hónap, de akár pár év is lehet”. Igen. Ezzel sokat segítettek. Áldom az eszét annak, aki ilyen okosan végiggondolt használati útmutatókat enged megjelenni.

A zár és a kulcs. A fekete a bejárati ajtóhoz, a nagy a lépcsőházhoz és a kapukhoz.

Az épület (THE infiniti, képek itt) szintén condominium, mint a másik volt, de ez vadi új. 2009 januárjában adták át, ekkor költöztek be az első lakók is. Több medence van, mint a másikban, nevezetesen öt: két nagy – úszni és fürdőzni –, három kisebb – jacuzzi, gyermekpancsoló, és egy harmadik. A kilátás a lakás szinte minden ablakából valamelyik medencére nyílik.

Ilyen fentről, a kilencedikről.

És így néz ki közvetlen közelből.

A lakótársunk Betti kollégája, így nem vagyunk olyan idegenek egymásnak. A srác, Alex, amerikai, Californiából, de egy pár éve itt a környéken él és dolgozik: mielőtt Szingapúrba jött volna három évig élt Malajziában. A lakást alaphelyzetben csak mi hárman lakjuk, míg előtte öten voltunk, ami néha egy kicsit zsúfoltnak hatott. Főleg szükség idején. Most éppen ismét öten vagyunk: egy ausztrál lány, Bec (Rebecca) és a sri lankai férje (Gaj) vannak még itt. Vendégségben. A lány is ott dolgozik, ahol a többiek, egy hónapra jött, vendégkutatni. A férje meg elkísérte, mert a szülei egyébként itt, Szingapúrban is élnek, meg Indiában és Hong Kong-ban is. Az apukája valami nagyokos egy cégnél és így mindenhol dirigál. Ja, amúgy a lány és a férje Amerikában, Bostonban élnek. Már csak két földrész nincsen képviselve kis hajlékunkban: Afrika és Dél-Amerika (és Antarktisz, de onnan nem fogadunk vendégeket).

És, hogy ezek után mi lehet a rossz? Az, hogy nagyon zajos a környék. Előttünk ugyanis az AYE (Ayer Rajah Expressway) húzódik, ami a sziget két autópályája közül a déli. (Az északi a PIE, azaz Pan Island Expressway.) Csukott ablak és ajtó mellett nem zavaró a forgalom zaja, de lent a medencéknél alig lehet hallani egymást. Egyébként a zaj a medencéknél iszonyatos csak, de ez volt az ára annak, hogy naposak. Elmagyarázom. A lépcsőházak kelet-nyugat irányban sorakoznak egymás után, így ez irányban megnyúlt, szalagtelken fekszik a háztömb, amit északról az autópálya határol. Mivel öt medence már nem fért volna el mellette, ezért dönteni kellett: zajos és napos vagy csendes és sötét medencék legyenek. Avagy a ház „előtt” és az út között, vagy a ház „mögött”, az út zajától védve helyezkedjenek el. Ez utóbbit elvetették, így zaj- és napfürdőzni is lehet hétvégenként.

vissza a Kedvcsinálóhoz

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.